MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Járások-Önkormányzatok Együttműködésének fejlesztése

Lajosmizsei járási tréning: a jó együttműködésen is segítenek az új ötletek


2015. június 1-2 között Gál Veronika trénerünk vezette a Lajosmizse Önkormányzata és a Kecskeméti Járási Hivatal közös tréningjét.

A tréning helyszínét Lajosmizse Város Önkormányzata biztosította Lajosmizsén a Városházán, a szervezők segítőkészek voltak - ezúton is köszönet érte a projektpartnerek részéről!

18 fő vett részt a tréningen, s mind az önkormányzat, mind a járás részéről nagy arányban vettek részt vezető beosztásban dolgozók is.

A 18 főből 10 fő önkormányzatnál, 8 fő pedig a Járási Hivatalban dolgozik.

Mindkét napon a csoport minden tagja aktívan, együtt dolgozva, együttműködve segítette a közös munkát, s hatékonyan meg tudták fogalmazni a rendszerhibákat, s közösen gyűjtöttek ötleteket a hatékonyabb együttműködésre. 

Az állandó változások és a túlterheltség miatt több probléma is adódik, amik részben felszínre kerültek. A résztvevők között vezető beosztásban és ügyintézőként dolgozó kollégák voltak, mindenki át tudta adni a tapasztalatait, közösen tudtak ötletelni.

A tréning eredményes megvalósulásához nagyban hozzájárult, hogy különböző beosztásból érkeztek a kollégák, s hogy sok vezető beosztásban dolgozó volt, így minden feladatot eredményesen meg tudtak csinálni.

 

A tréning eredményes megvalósításához hozzájárultak a sokszínű feladatok: szituációs gyakorlatok, közös munkát, kommunikációt igénylő feladatok, jégtörő gyakorlatok. Ezek segítették a csapat építését, s az eredményes közös munkavégzést. A játékos feladatok nagy sikert arattak.

 A résztvevők jól érezték magukat, örültek, hogy végre egy kicsit kiszakadhattak a mindennapokból, s egy interaktív, mozgalmas tréningen vehettek részt, ahol remélhetőleg a későbbi munkájukat segítő paktumot állítottak össze.

A két hivatal között jelenleg is jó az együttműködés, de voltak ötletek, amivel még hatékonyabbá lehetne tenni a közös munkát.

A hatékonyabb ügyintézés és együttműködés érdekében megfogalmazódtak ötletek, javaslatok (pl ügyfelek ügyintézésének egyszerűsítése érdekében) amit mindkét hivatal megvalósíthatónak tart. A két hivatal vezető munkatársai egyeztetni fognak ezekről.

 

Ügyfél érdekében megfogalmazott törekvések és javaslatok:

-          közérthető, ha lehetséges széles körben elérhető tájékoztatás

-          elektronikus szolgáltatások bővítése (pl. bankkártya használata, elektronikus időpontfoglalás)

-          ügyfélbarát, lehetőleg egységes ügyfélfogadás

-          esélyegyenlőség megvalósítása az ügyintézésben (pl. jelnyelv), teljeskörű akadálymentesítés

-          megfelelő körülmények biztosítása az ügyfelek részére

-          ügyfél és feladatarányos dolgozói létszám

 

Dolgozói kollektíva erősítése, munkahelyi légkör javítása érdekében megfogalmazott szándékok és javaslatok:

-          teljeskörű életpályamodell (köztisztviselő, kormánytisztviselő, vezető, beosztott)

-          versenyképes bérezés

-          béren kívüli juttatások szélesítése, emelése

-          kulturált munkakörnyezet, megfelelő technikai háttér

-          folyamatos szakmai képzés

-          csapatépítés (hivatalon belül és hivatalok közötti)

-          dolgozói jutalmazási lehetőségek kölcsönös igénybevétele (pl. üdülés)

-          kontrollált keretek között rugalmas munkaidő

-          mentális és fizikai „karbantartás”

 

Szervezet hatékonysága érdekében megfogalmazott javaslatok:

-          a járási feladatkörök szélesebb körű helyi megvalósítása

-          humánerőforrás gazdálkodás maximális kiaknázása

-          nyomtatványok egységesítése

-          szakmai kerekasztal kialakítása, bevezetése

-          tárgyi eszközök fejlesztése, egységes szoftverek

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu