MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Járások-Önkormányzatok Együttműködésének fejlesztése

Tiszafüredi járási tréning


Keresztes Anita és Dr. Varga Zsolt tréner-párosunk vezette a Tiszafüredi Járási tréninget 2015. június 3-4-én.

A tréning Tiszafüreden a helyi művelődési házban került megtartásra. A helyszín kiválóan alkalmas volt a tréning lebonyolítására.

A polgármesteri hivatal biztosította mindkét nap a résztvevők számára a bőséges ellátást, és a tréner számára a szállást, melyért köszönettel tartozunk.

A polgármesteri hivatalból az első nap 6 fő, a járási hivataltól 7 fő vett részt a tréningen. A résztvevők között vezetők is voltak a járási hivatalvezető, a hivatalvezető helyettes, a jegyzői irodavezető osztályvezetők, személyében.

A résztvevők nagy többsége már ismerte egymást korábban személyesen, mert a járási hivatal munkatársai a polgármesteri hivatalból kerültek át.

A résztvevők minden feladatban aktívan részt vettek, közösen fogalmazták meg gondolataikat. A csapatmunka megfelelően zajlott.

 

A résztvevők a tréning lehetőségeit kiaknázva egymás szemszögét megismerve közelíthették meg a problémákat. Szakmailag és emberileg is éltek a problémák megoldásával. A tréning segített a két hivatal közötti még jobb kapcsolattartásban.

Nem születtek nagy elhatározások, egy megállapodás-tervezetet javasoltak megfontolásra a vezetőknek a résztvevők.

-          ügyfél tájékoztató prospektusok átadás a hivatalok között

-          közös szakmai fórumok tartása

-          rendszeresebb kapcsolattartás

-          lakossági fórumon/közmeghallgatáson a járási hivatalvezető megjelenése

-          közös kezdeményezés egy közös tudástár létrehozására

 

-          tudástár elérhetősége a járásnál is (az ebben a programban való keresés leegyszerűsítése, a program naprakész frissítése.

-          osztott hatáskörök

-          túl bürokratikus kapcsolat a hivatalok között

-          ügyfelek tájékozatlansága

-          adatbázisok átjárhatatlansága

-          motiváció hiány (túlzott leterheltség)

-          egységes eljárásrend, formanyomtatványok

-          fizikai távolság a két hivatal között

-          technikai eszközök elavultak

-          kapcsolatok esetik

-          leterheltség

-          kommunikáció megromlása

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu