MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

A falvak érdekvédelme-MFSZ munkacsomagja

A Magyar Faluszövetség Kiskutason szervezett fórumáról


A Magyar Faluszövetség 2015. június 18-án Kiskutas községben (Zala megye) a Faluházban tartott önkormányzati fórumot.

 

 

A MANORKA kapacitásépítési programjának keretében a 202 lelkes falu Faluházában összegyűlt polgármestereket, önkormányzati képviselőket és helyi érdeklődőket Halász Gábor polgármester köszöntötte, majd röviden bemutatta a települést. Elmondta, hogy Zalaszentiván gesztorságával összesen 4 település hozta létre a közös hivatalt. A falu sosem volt ennél lényegesen nagyobb lélekszámú, a kistelepülési létforma lehetőségei között megtalálni a működés és a fejlődés útját mindig komoly feladatok elé állította a helybelieket.

Szabó Gellért ismertette a MANORKA Projekt fontosabb ismérveit.

A helyszínnel kapcsolatban elmondta, hogy az egyik leginkább aprófalvas megyében vagyunk, ahol a megye lakosságának 12 %-a él 500 lakos alatti falvakban, és ebbe a kategóriába tartozik a zalai települések 61 %-a, ám a megye területének közel 38 %-át fedik le. A jelen fejlesztéspolitikai helyzetre jellemző, hogy a megyei jogú városok számukra elkülönített, a városok pedig a megyén belül gazdasági helyzetük és lakosságszámuk arányában számíthatnak forrásokra a TOP-ból, a nagypolitika figyelme kevéssé fordul a falvak felé. A falusiak részéről pedig töretlen a remény a kormánypártok iránt, ami akár a fejlettségbeli különbségek csökkentésére, a vidék célzottabb fejlesztésére is sarkallhatná a kormányzatot. A legutóbbi parlamenti választások alkalmával a kormánypárti listára adott összes megyebeli szavazat 36 %-a származott csak a megye két megyei jogú városából, a városi jogállású településekből 20 %, a falvak lakóitól pedig 44 %. Többek között ez a tény is serkentőleg hathat a falvak lakóira, amikor az Országban betöltött valós súlyukhoz mért arányos és méltányos megítélés eléréséhez keresik saját lehetőségeiket.

 

Ezután Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere ismertette az általa kezdeményezett, 500 lakos alatti települések összefogását célzó szándék kiváltó motívumait, elképzeléseit. Említést tett a „Bioszentandrás” helyi mozgalmukról, amelynek marketingjét helybéliek ötleteire alapozva és kivitelezésében végeznek.

Külön kitért a Miniszterelnöknek írt nyílt levelére, hangsúlyozva, hogy annak megírásában semmiféle pártpolitikai „játszadozás” szándéka nem vezette. Sajnálattal vette tudomásul, hogy mint sok más nemzetpolitikai kérdés, úgy a vidékfejlesztés ügye is kisiklik a „dafke” ellenzések miatt a pártok csatározása következtében, márpedig a működőképes vidék alapjai a falvak.

Úgynevezett demokrácia-tanulás zajlik, vagyis a megoldást az Ország gondjaira csak a hatalommal felruházott döntéshozó szervek adhatják meg, nekünk azonban felelősségünk az, hogy a döntéshozókat megismertessük falvaink lakóinak helyzetével, és a megoldás felé kellő eréllyel fordítsuk figyelmüket.

Elmondta, hogy nem tűzték ki célul az 500 lakos alatti településeket összefogó önkormányzati érdekszövetség megalakítását, hanem a meglévő Szövetségek – elsősorban a Faluszövetség és a TÖOSZ, de a falvakat tömörítő más Szövetségek segítségét is megköszönik – intézményes keretein belül, de az eddigieknél határozottabb kiállást szorgalmazva akarják a legkisebb települési közösségek jövőképét nagyobb és kedvezőbb távlatra szólóan megrajzolni.

 

Az elhangzott felvetésekből:

  • Egy most 500 lakosú LHH-s faluból a legközelebbi város ugyan Kaposvár, de elég messze van, és nemcsak kilométerben mérve. A munkanélküliség 40 %-os, szakképzett munkaerő nincs, azok már korábban külföldre távoztak. Nehéz tudomásul venni, hogy elég merev közigazgatási rendszerben élünk, aminek sarkossága csak fokozódik. Inkább a távolságtartás érződik a polgár részéről is, a köztisztviselők és polgármesterek részéről is. Egy ekkora településen nincs adminisztrátor, pályázatíró, a közfoglalkoztatottak (most 47, de akár 100 is lehet) örökös gondot jelentenek. Az ingatlanok eladhatatlanok, ha egy nagyobb digitális állományt kell feltölteni a kormányzati adatszolgáltatásnak eleget téve, a városba kell beutazni rendes internetért. A szabályozók, pályázati kiírások univerzálisnak tekintik a polgármestert, ami korántsem áll fönn. A járások szintjén a legkisebb települések fejlesztésének segítésére pályázatíró személyeknek kellene dolgozniuk, és megoldást találni az önerőhiány kezelésére, az utófinanszírozás feltételeinek módosítására (előleg, szállítói finanszírozás).
  • A térségközponti város az előző uniós fejlesztési ciklusban a források 90 %-át vitte el (és erre büszke a polgármester), micsoda térségi gondolkodás, vidékfejlesztés ez?
  • Kétségtelen, hogy jó adottságok nélküli települések esetében is lehetnek kiugró eredmények, de egyaránt kiváló menedzseri képességekkel, kapcsolatrendszerrel és munkabírással rendelkező személy nem terem minden faluban. A dolgukat tisztességgel végző falusi vezetők miért nem érezhetik biztonságban a falujukat, hogy a kor követelménye szerinti elemi közösségi szükségletek kielégítésében nem kell az örökös mellőzöttséggel megküzdeniük, nekik is jut fejlesztésre pénz?
  • A közös hivatalt 11 település hozta létre és tartja fenn. Kész szenzáció volt a faluban, amikor néhány éve fűnyíró gépet vásároltak, előtte ekkora beruházás már régen volt. Azokra a településekre, ahol már nincs iskola, népművelőket lehetne rendszeres munkára szerződtetni, hogy életet vigyenek a közösségbe. Megyénként néhány fős szakértő csoportokat létrehozni a kistelepüléseken élők segítésére. Jól működik az idősekkel eltartási szerződés kötése, a gondozás fejében az önkormányzaté lesz a lakóház, amit tud hasznosítani.

 

A résztvevők kifejezték, hogy a döntéshozóknak szánt irományt közös munkával kívánják véglegesíteni.

 

Kiskutas, 2015. június 18.                                                                 Magyar Faluszövetség

 

 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu