MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Járások-Önkormányzatok Együttműködésének fejlesztése

Letenyei járási tréning


2015. június 8-9-én Benczik Zsolt trénerünk vezetésével a zala megyei Letenyén került sor a járás és az önkormányzat közös tréningjére.

A tréning a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatalban zajlott, a járási hivataltól 3 fő, és a közös önkormányzati hivataltól 5 fő vett részt. A körülmények megfelelőek voltak, a Letenyei Jegyző Asszony nagyon jó vendéglátó volt. A két hivatal közös épületben található, az elhelyezést tekintve még szintenként is keverednek a dolgozók. Az együttműködés közöttük példaértékű, a kollégák kapcsolata remek, közös ügyeiket a szolgálati út betartása nélkül is intézik egymás között, gördülékeny és folyamatos az információ-áramlás.

A tréning kezdetén köszöntött mindenkit Letenye város polgármestere, aki nagy reményekkel bocsátotta útjára a programot. Az önkormányzat részéről részt vett a jegyző, aljegyző, és több ügyintéző, valamint a járási hivatal vezetője, helyettese és egy kollégájuk. A program végig nagyon aktívan és gördülékenyen zajlott.

A résztvevők közül többek számára új volt a módszer, ennek ellenére lelkesen dolgoztak a két nap alatt. Voltak olyan témák és területek, melyek inkább a városi vezetők számára voltak egyértelműek, és olyanok is, ahol a kistelepülésekről érkezett munkatársak ismertek rá egy korábbi valós szituációra és ezekről az élményeikről meséltek a kollégáknak.

Megfogalmazódtak azok a problémák (rendszerhibák), melyek gátolják a hatékony és gyors munkát, ugyanakkor az együttmunkálkodás során arra is fény derült, hogy mennyire fontos az egymás közötti kommunikáció és rendszeres tapasztalatcsere. 

A két hivatal kollégái között remek az együttműködés, a korábbi kapcsolatok és munkatapasztalatok nagyban segítik a közös ill. az átkerült hatáskörökre vonatkozó feladatellátást.

Megállapítottak, hogy az ilyen típusú összejövetelek mennyire segítik megérteni a másik szervezet működését és az ott dolgozók mindennapos problémáit. Rögzítették, hogy az egymás iránti lojalitás, a kölcsönös segítség kifelé is meglátszik, az ügyfeleknek a hivatalról kialakított véleményét pozitívan befolyásolja. Külön paktum nem született, azonban a következő pontban felsoroljuk a megállapításokat, amelyekkel a jelenlévők egyetértettek.

Megfogalmazták azokat a szempontokat, amelyek az ügyfelek és a hivatalok szempontjából is elengedhetetlen a helyi közösség minél magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében. Ezek közül néhány :

-        Minél szélesebb körű tájékoztatás a helyi, országos médiában, a két hivatal feladatkörének pontos definiálása területén.

-        Valamennyi ügyintézőknek törekednie kell a gyors, hatékony, szakszerű ügyintézésére.

-        Az ügyintézők legyenek empatikusak és szakmailag felkészültek.

-        Technikai feltételek javítása, munkakörülmények javítása.

-        Párhuzamosságok megszüntetése, szakrendszerek összekapcsolása.

-        A hivatali vezetők rendszeres egyeztetésének megszervezése és megtartása.

-        Bérfeszültség kezelése, szakmailag kiváló kollégák megfelelő bérezése

-        Ügyfélfogadás összehangolása.

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu