MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Járások-Önkormányzatok Együttműködésének fejlesztése

Csesztregi járási tréning


2015. június 9-10-én került sor a Lenti Járási Hivatal és Csesztreg Önkormányzatának közös tréningjére Szabó F. Attila trénerünk vezetésével.

Egy csodálatos település, Csesztreg Önkormányzati Közös Hivatalának tárgyalójában került megrendezésre a lenti járási tréning. Csesztreg Zala megye egyik gyöngyszeme, rendezett terekkel, sportcentrummal, horgász-szabadstrand tavat körbevevő pihenő parkkal, ritkaságszámba menően növekvő lakosságszámmal, visszatérő helyben szülöttekkel, és ezt még sorolhatnám, ez maga a zalai csoda. Ehhez szükség van egy szinte állandóan mosolygó, üres beszédeket nem kedvelő rátermett polgármester asszonyra, jól együttműködő, szorgalmas, ahogy anno a honvédségnél hangoztatott mondásra, miszerint „a lehetetlent megoldottuk, de a csodákra várni kell még”hivatali morálra. A tréningen ennek megfelelően az önkormányzati hivatalból ki-ki elfoglaltsága függvényében, néha menetközben ügyet intézve vette ki a részét. Polgármester és jegyzőasszonyon kívül öt munkatárs, köztük egy vezető beosztású kolléga, a járás részéről az országban egyedi módon hat ügyintéző munkatárs vett részt a foglalkozásokon. A résztvevők többsége személyesen ismerte egymást, sőt zömmel helyben lakó kollégákkal találkoztunk. 

A tréning egyediségét biztosította a nagy tapasztalatú, rutinos és a fiatal szorgalmas, jó gondolkodású ügyintéző munkatársak aktivitása, kreativitása, problémamegoldó képessége. Minden kolléga minden feladatban teljes odaadással részt vett, szívesen prezentáltak, ötleteltek. Eredményesen megoldották a modulok feladatait. Közösen feltárták a rendszerből származó előnyöket, folyamathibákat. A kiplingi „egy vérből származunk” érzése itt is érződött. Sajnálatukat fejezték ki a résztvevők, hogy Lenti városa nem vett részt a tréningen, pedig jelenlétük hasznos, hasznosítható lett volna. A jó kapcsolatok továbbfejlesztésére születtek javaslatok, közös rendezvények, kirándulások szervezése. Novumként éltük meg az egyik járási kolléganő felajánlását, miszerint ő, mint karnagy, zenetanár felajánlja egy kórus megszervezését, vezetését az önkormányzati kollégák oldaláról feltétlen támogatást, osztatlan sikert aratott (hasonló problémával küzdöttek).

Bár jelenleg is példaértékű az együttműködés a hivatalok között, de a személyes kapcsolatok építésében van még kihasználandó lehetőség és feladat (ilyen például: a köztisztviselő napi rendezvény közös megszervezése és kivitelezése). A személyes jelenlétnek, megismerésnek köszönhetően több folyamatban lévő ügy eredményesen lezárult.

 

A struktúrával kapcsolatos legfontosabb tényezők, melyekkel könnyíteni és hatékonyabbá lehetne tenni a munkát:

  • infrastrukturális körülmények javítása, informatikai háttér és rendszerek javítása
  • bizonytalanságok megszüntetése
  • szakrendszerek összekapcsolódása
  • párhuzamosságok megszüntetése
  • hozzáférési kérdések (információk könnyebb elérése, folyamatok követése)
  • egyszerűsített eljárások
  • határozatok, végzések tartalmának egyszerűsítése
  • kompetenciák megfogalmazása elvárásként a végzettségek mellett (a kistelepülési munkában)
  • jogszabályi dereguláció elvárása, követelménye,
  • jogszabályok megalkotásánál a Jat előírásainak fokozott betartása (salátatörvények tilalma)
  • vezetői önállóság a járások területén

 

Az együttműködést segíthetik:

  • „egy család” tudat
  • átlátható folyamatok
  • egységes ügyrend kialakítása
  • honlapok összehangolása
  • közös képzések
  • személyes egyeztetések
  • összehangolt ügyfélfogadás (egyben megtakarítást is eredményezhet)
  • összehangolt ingatlanhasználat
  • iratátadás
  • alternatív megoldások alkalmazása

 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu