MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Járások-Önkormányzatok Együttműködésének fejlesztése

Encsencsi járási tréning


2015. június 9-10-én Szűcs Sándor trénerünk vezetésével zajlott az encsencsi járási tréning.

A tréning a Nyírbátori Járásban, Encsencs községben, a Polgármesteri Hivatal szomszédságában álló helyi Közösségi Házban került lebonyolításra.

 A helyszín tökéletesen megfelelt a tréning által támasztott követelményeknek, tágas volt , világos és elegendő hely állt rendelkezésre az egyes tréningelemek megvalósításához.

A tréningen a Nyírbátori Járási Hivatal, a Penészleki, a Nyírbélteki, a Nyírgelsei és a házigazda Encsencsi Önkormányzat képviseltette magát. Jelen volt többek között a Nyírbátori Járási Hivatal vezetője, illetve a Hivatal több osztályának vezetője is, az önkormányzati oldalon is nagy létszámban voltak jelen vezetők, részt vett egyebek mellett Nyírbéltek község polgármestere, illetve több megjelent Önkormányzat jegyzője és aljegyzője is. A vezetők ilyen nagyarányú részvétele a tréningen elősegítette a Nyírbátori Járási Hivatal illetékességi területéhez tartozó önkormányzatok és a Járási Hivatal kapcsolatának feltérképezését és az esetleges hiányosságok feltárását is, a jövőbeni hatékonyabb együttműködés érdekében.

A feladatok lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők más szemszögből lássanak rá azokra a tényezőkre, amelyek egyébként is a hétköznapok részei.

A tréning legnagyobb sikerének tekinthető, hogy a résztvevők közötti személyes kapcsolatok – annak ellenére is, hogy nagyobbrészt már a tréninget megelőzően is ismerték egymást - további bővültek és mélyültek, amely biztosan hatékonyabb együttműködést eredményez majd a részt vevő önkormányzatok és a Járási Hivatal között.

 

Megállapítható, hogy a már meglévő jó kapcsolat – melyet mindkét oldal folyamatosan megerősített és hangoztatott a tréning alatt - a tréningelemek megvalósítása során folyamatosan mélyült és tudatosabbá vált, ezáltal ráébredtek a részt vevők arra, hogy a tudatosabb és mélyebb szintű kapcsolattartás hatékonyabb közigazgatást és több elégedett ügyfelet eredményez.

A résztvevők nagy és mélyreható szakmai tapasztalata, továbbá végig a tréning során mutatott aktivitása miatt, számos olyan tényező megfogalmazódott, amelyek előrevihetik és jobbá tehetik az adott járás közigazgatási folyamatait. 

 

Tudatosították, hogy a járás etnikai összetétele, továbbá a nagyszámú szociálisan rászoruló ügyfél miatt a közigazgatási folyamatok, illetve a közigazgatási hatósági eljárások további egyszerűsítésére van szükség. Ezzel összefüggésben, a hivatalok közötti kapcsolattartást és az együttműködést is, az egyszerűségnek és gyorsaságnak kell jellemeznie, mert ezáltal érhetjük el, hogy minél nagyobb számú ügyfélnek tudjunk segíteni.

 

 A tréningelemek rávilágítottak az e téren meglévő hiányosságokra és így újfajta gondolkodásmódra és hozzáállásra késztették a résztvevőket. 

A résztvevők által beazonosított fejlesztési területek:

  • Az közigazgatást kiszolgáló infrastrukturális háttér további fejlesztése (pl.: ingyenes parkolás a hivatalok közelében)
  • A közigazgatási adatbázisok egyszerűsítése, összehangolása
  • Formális és informális kapcsolattartás erősítése
  • Hivatalok közötti információ-csere formális lehetőségeinek megteremtése
  • Települési ügysegédi rendszer infrastrukturális feltételeinek javítása (pl.: gépjármű)
  • Kerüljön ténylegesen egyre több konkrét ügyintézést lehetővé tevő ügykör a Kormányablakokba





Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu