MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Képviselők Képzése Program - TÖOSZ munkacsomagja

Hasznosnak ítélték Bugacon is a Képviselők Képzése programot


A TÖOSZ szervezésében 2015 július 23-24-én, Bugacon a MANORKA projekt keretében,  a Helyi Képviselők Képzése komponens jegyében képviselőképzésre került sor. A kétnapos MANORKA képzésen polgármesterek, önkormányzati képviselők, jegyzők vettek részt. A tréninget Iványiné Szabó Andrea vezető tréner és dr. Kovács Róbert vezette. 

A lelkes Bugaci önkormányzati képviselők, szakemberek elégedettek voltak a tréningen elért eredméynekkel: startégiát alkottak településüknek, megismerkedtek új költségvetési technikákkal, annak érdekében hogy a lehető legjobban menedzseljék saját településük pénzügyeit is.

A résztvevők visszajelzései alapján élvezték a tréninget, a játékos, kötetlen feladatokat. A tréning végén, szóbeli visszajelzéseket adtak arról, hogy a várakozásaikon felüli volt. A résztvevők szempontjából a tréning egy olyan időszakban lett megvalósítva, amikor a napi munka kiemelkedő terheket, feszültséget rótt a résztvevők egy jelentős részére. Ennek ellenére a résztvevők a feladatokból igyekeztek a maximumot kihozni, tudatában voltak, és ez köszönt vissza a tréning végső értékeléséből, hogy a hétköznapi munkában is tudnak profitálni a tréning tapasztalataiból. 

A tréning végén lehetőségük volt a résztvevőknek, hogy szóban és írásban egyaránt értékeljék a tréninget és elmondják véleményüket. A tréning a kérdőíves értékelés során magas, átlagosan 5,5 pontot kapott (0-6-os skálán).

A legmagasabb értékelést a tréning össz-értékelése és a trénerek munkája kapta, mindkettő átlagosan 5,7 pontot ért el. Arra a kérdésünkre, hogy a tréning témái megfelelőek voltak a képviselők szakmai tudásának bővítésére 5,4 pontot adtak a résztvevők. Továbbá, arra, hogy mennyire feleltek meg a tréningcélok az elvégzett feladatok a saját elvárásaiknak 5,6 pontot adtak átlagosan. 

A tréningről

Az egyik résztvevő szeretné, ha a köztisztviselők bérrendezéséről is lenne előadás a programon belül. Többen kiemelték, hogy szeretnék ha a tréning folytatódna a közeljövőben.

 

A trénerről

A trénereket felkészültnek tartották. Azok, akik megfogalmazták, hogy a tréninget meg kellene ismételni, szeretnék ugyanezeket a trénereket viszontlátni, valamint elégedettek voltak a tréning interaktív módszertanával.

 

Emlékek a tréningről

A résztvevők legszívesebben a csapatmunkára, az önkormányzat, mint jármű feladatra, az összetartásra, a sok új információra és ötletre, a dominó játékra fognak emlékezni a tréningről.

Összegzés

Összegezve elmondhatjuk, hogy a résztvevők elégedettek voltak a MANORKA helyi képviselők képzésével Bugacon. A trénerek munkájával elégedettek voltak és nagyon hasznosnak vélték a csoportos munkát és a tervezéses feladatokat. 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu