MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Járások-Önkormányzatok Együttműködésének fejlesztése

A Mátészalkai járás tréningje Nagyecseden


A járási tréning 2015. június 9-10-én Nagyecsed városában, az Önkormányzati hivatali épületében került lebonyolításra. A Mátészalkai Járási Hivatalt 6 fő, míg Mátészalka, Nagyecsed, Jármi és Papos Önkormányzatokat összesen 7 fő képviselte. Jelen volt többek között Mátészalka város jegyzője és aljegyzője, valamint több járási hivatali osztályvezető is. A tréninget dr. Deák Ferenc tartotta.

A tréning Nagyecsed városában, a megye egyik legimpozánsabb Önkormányzati Hivatali épületében került lebonyolításra. A tréner szerint a résztvevők nagyon aktívak voltak mindkét napon. A feladatokat nagyfokú beleéléssel oldották meg, illetve játszották el. Dr. Deák Ferenc célja az volt, hogy a résztvevők könnyed légkörben, játékos formában jussanak olyan új információkhoz, melyek a későbbiekben beépülhessenek a munkavégzés mindennapjaiba. A feladatok lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők más szemszögből lássanak rá azokra a dolgokra, melyek egyébként a hétköznapok részei, többek között a hivatalok, a személyek közötti, valamint az egy szervezeten belüli együttműködési lehetőségek feltárása, azok lehetőség szerinti leghatékonyabb kihasználása - számolt be Deák Ferenc.

Nagyon hamar oldódott a hangulat, ami persze köszönhető annak is, hogy szinte mindenki ismert mindenkit. A résztvevők aktivitása példás volt, igaz ez a fajta közlékenység, időnként már veszélyeztette a tervezett program időbeni megvalósulását is. A tréning vezetője személyes sikerként értékelte, hogy több, igen nagy közigazgatási gyakorlattal és elméleti tudással felvértezett résztvevő is nagyon dicsérte a jelen tréninget.

Elmondta: sikerült a 2 nap folyamán az említettekkel kapcsolatos esetleges problémákra rávilágítani, és ezekre közösen egyfajta megoldási javaslatot is megfogalmazni, melyek végső soron a közigazgatás fejlesztéséhez járulhatnak hozzá.

Sok olyan dolog megfogalmazódott a tréning során, melyek előrevihetik és jobbá tehetik az adott járás közigazgatási folyamatait. A résztvevők rájöttek arra, hogy a maga területén mindenki képes lehet arra, hogy jobban működhessen a sokszor okkal, vagy ok nélkül szidott közigazgatás. Ehhez fontos, hogy a meglévő jó kapcsolatot még jobbá tegyék, az egymás közötti kommunikációt erősítsék, az ügyfélhez még nagyobb megértéssel, empátiával forduljanak. Nem lehet egy-egy feladatot megfelelő koncepció, pozitív hozzáállás és megfelelő szakértelem nélkül jól megoldani - fejtette ki a képzés vezetője.

A tréningelemek rávilágítottak az e téren meglévő hiányosságokra és így újfajta gondolkodásmódra és hozzáállásra késztették a résztvevőket. A meglévő kisebb-nagyobb szervezeti problémák, a jogszabályi környezet és az emberi tényezők időnként meglévő negatív hatása mind-mind csökkenthető amennyiben nagyobb bennünk a rugalmasság, az empátia, a szakmai elköteleződés és a szaktudás - tette hozzá dr. Deák Ferenc.

A résztvevői visszajelzések alapján az alábbi strukturális tényezők befolyásolják a helyi munkát, és a követlező területeken szükséges az együttműködési feltételek fejlesztése:

• Fontos lenne egyes adatbázisok összekapcsolása, közös használata az önkormányzatok és a járási hivatalok között.
• Formális és informális kapcsolattartás erősítése.
• Informatikai rendszerek összekötése , fejlesztése.
• A járási hivatalok feladathoz képest alacsony állományi létszáma is akadályozza a gyakoribb kapcsolattartást az önkormányzatokkal.

 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu