MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

A falvak érdekvédelme-MFSZ munkacsomagja

Részletes beszámoló az MFSZ norvég tanulmányútjáról


A Magyar-Norvég Kapacitásépítési program keretében 4 napos tanulmányúton a Magyar Faluszövetség küldöttsége az ország egyik svéd határ melletti, ritkán lakott megyéjét kereste fel 2014. május 12 és 15 között.

 

Hedmark megye a norvég fővárostól északkeletre, a svéd határ mellett fekszik, hatalmas területen, ahol a hegyek és erdők, gyorsvizű folyók között kisebb falvak, farmok húzódnak.

A Magyar Faluszövetség szervezésében 15 tagú delegáció (elsősorban kisebb falvak polgármesterei) látogattak el erre a tájra, amely talán legjobban hasonlít a vidéki Magyarországhoz és éghajlata még lehetővé teszi a földművelést is.

Május 12-én délután indult a küldöttség repülővel Budapestről; első éjszakánkat már a megyeszékhelyen, Hamar településen töltöttük. Másnap reggel a Városházán Dag Ronning, a megyei közgyűlés elnöke mutatta be a megye gazdaságát és költségvetését, majd Trond Lesjo a KS megyei irodavezetője a megyei és helyi önkormányzatok feladatait, az önkormányzati adórendszert és az állami normatíva rendszert ismertette. Ebéd után az egységes norvég állami és önkormányzati statisztikai rendszerről, a KOSTRA rendszerről beszélt Per Olav Lund községi jegyző.

Délután elhagytuk a megyeszékhelyet és a téli turizmusra berendezkedett Trysil önkormányzatát látogattuk meg.  Először a községi vízműbe mentünk, ahol nagyon kellemes meglepetésként egy ott dolgozó magyar honfitársunkkal találkoztunk.

Következett a szennyvíztisztító, majd egy megújuló energiaforrást, erdei és asztalos fahulladékkal táplált helyi fűtőművet kerestünk fel, amely az üdülőhely számára biztosítja a távfűtést és melegvizet. Este Ole Martin Nordehaug polgármester a községházán fogadott bennünket és bemutatta a település múltját jelenét és azt is, hogyan készülnek a jövő problémáira (elöregedés, idősgondozás).

Következő nap még északabbra mentünk Engerdal önkormányzatához, egy tóvidékre, ahol a kis települések a nyári időszakban várják a turistákat és a víkendház tulajdonosokat. A következő előadásokat hallgattuk meg:


Havard Haug jegyző bemutatta a települések általános jellemzőit, Markus Pettersen mérnök, műszaki osztályvezető víkendház-építési programjukról és az infrastruktúra működtetéséről beszélt, végül Katrine Kleiven, aki helyi gazdaságfejlesztéssel foglalkozik, erről a témáról beszélt.

Délután a hegyek között,  Tolga önkormányzatánál Knut Sagbakken helyi gazdaságfejlesztő szakember előadásában a tejtermelés és a kis farmok problémáival ismerkedtünk, mivel a környék elsősorban tejtermeléséről nevezetes. Egy szinte teljesen gépesített, fiatal farmer által üzemeltetett állattartó telepet is meglátogattunk. Ez volt utunk legészakibb pontja, már lappok és rénszarvasaik által látogatott övezetben jártunk, a fővárostól 350 kilométerre északra. Még aznap visszautaztunk a megyeszékhelyre. 

Utolsó nap egy nagyon-nagyon tiszta hulladék-feldolgozó telepre látogattunk. Egy szinte teljesen szelektív gyűjtéssel és maradék hulladék égetőműbe eladásával a teljes vertikumot lefedő önkormányzati céget ismerhettünk meg. Hosszú utazásunk végén a fővárosban Osloban a norvég alkotmányünnep előtt a fővárosiak készülődésébe pillanthattunk be. 

Utazás közben kísérőnk, Inger Oldrun, a KS munkatársa bepillantást adott az önkormányzati szövetség működésébe és munkamódszerébe. Hálásak vagyunk a TÖOSZ-tól Krausz Veronikának, aki utunk során kiváló tolmácsolásával segítette a megértést. 

A magyar falvakhoz hasonló nagyságú településekre látogattunk. Rendkívül érdekes volt látni a hasonlóságokat (csökkenő lélekszám, elöregedés, a mezőgazdaság fenntarthatósági problémái, közösségépítés, turizmus mint kitörési pont) és a különbségeket (hatalmas távolságok, szétszórt lakosság, számunkra hihetetlen pénzbőség, távlati gondolkodás és fejlesztések, erős önkormányzati rendszer, nagyon kiterjedt önkormányzati tulajdon). Külön érdekes volt számunkra a kis önkormányzatok igazgatási és településműködtetési szerveződése. A megyei önkormányzat, de különösen a helyi polgármesterek, jegyzők részéről rendkívül szíves fogadtatásban részesültünk, melyért ez úton is köszönetet mondunk, úgyszintén a norvég önkormányzati szövetségnek is, amely ezt az utat megszervezte. Tapasztalataink kiértékelése után remélhetőleg nálunk is használható gyakorlatokkal és példákkal tudunk hozzájárulni a közös program sikeréhez.

Norvégia, 2014. május 30.

 Szabó Gellért
 delegációvezető

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu