MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

A falvak érdekvédelme-MFSZ munkacsomagja

A Magyar Faluszövetség Öttömösön vitatta meg a falvak érdekeit, jövőjét


2016. február 4-én az MFSZ zárótanulmányát vitatták meg a résztvevők Öttömösön.

 

A MANORKA kapacitásépítési programjának keretében a 741 lakosú falu Művelődési házában összegyűlt polgármestereket, önkormányzati képviselőket és helyi érdeklődőket dr. Dobó István polgármester köszöntötte, majd röviden bemutatta a települést. Elmondta, hogy a település területe Szeged városához tartozott, majd a XIX. század végén Magyar Imre birtoka volt. Az Ő leszármazottja a Művelődési Ház névadója, a híres Afrika-kutató Magyar László. Errefelé viszonylag gyengébbek a földek, és a nagyobb földterület megszerzése vonzotta ide 1900 körül az első letelepülőket. A település 1908 óta önálló. Pusztamérges és Ruzsa községgel alakítottak közös hivatalt. Egyik legfőbb megélhetési forrás a mezőgazdaság, ezen belül is a spárgatermesztés. Minden júniusban tartják a Spárgafesztivált. Ezen kívül még fuvarozó vállalkozások vannak, és itt gyártják a virágkötészet alapanyagát, az oázist. Az egyházi fenntartású óvoda (20 gyermek) és általános iskola (50 tanuló) az önkormányzat támogatásával működik. Szociális ellátást térségi szerveződésben biztosítanak jó színvonalon, de a tanyagondnoki szolgálatot önállóan tartják fönn.

 

Szabó Gellért ismertette a MANORKA Projekt fontosabb ismérveit. Elmondta, hogy a projekt keretében a Faluszövetség által vállalt megyei önkormányzati fórumok sorozatának, és az egész programnak is a végéhez közelednek. Megemlítette a más projektpartnerek által bonyolított projektelemek teljesülését is, így a 100 járásban lezajlott járási tisztviselői-önkormányzati tisztviselői tréningeket, az ÖNET megújításának és az önkormányzati érdekszövetségek egymás közötti együttműködésének reményteli fejleményét, az Információs és Koordinációs Központ megnyitását. Megköszönte a lehetőséget a projektgazda TÖOSZ-nak, külön kiemelve, hogy mindenben a legteljesebb partneri együttmunkálkodás jellemezte az eltelt időszakot.

A TÖOSZ Csongrád megyei tagozatának vezetője Újvári László, Balástya polgármestere elmondta, hogy a MANORKA projekt, és az ehhez hasonló külföldi kapcsolatokat is erősítő együttműködés a hazai települések vezetőinek adhat olyan ismereteket, ami gazdagíthatja a saját feladatellátásuk tárházát. Elismeréssel szólt a Faluszövetség projektben kifejtett tevékenységéről.

 

Ezt követően került sor a záró tanulmány bemutatására, amit annak egyik szerzője, a Hétfa Kutatóintézet és Elemző Központ munkatársa, Zsár Virág előadásában hallhattunk.

Az előadás letölthető innen

A hallgatóság elismeréssel szólt a vitára bocsátott tervezetről. Írásos észrevételek is érkeztek, amiket a szerzők megkaptak.

Az anyag belső tartalmával kapcsolatban érdemi változtatásra nem igazán érkezett javaslat, az Ajánlások fejezethez viszont a jelenlévők részéről az alábbi fő felvetések hangzottak el.

  • a mezőgazdasági jellegű települések számára állami pályázati rendszert kellene működtetni a kisgazdaságok, háztájik fejlesztésére, továbbá a mezőgazdálkodás alapismereteit az általános iskolai tananyag részévé kellene tenni (iskolakertek).
  • az önellátás-önfenntartás jól hangzó célkitűzés, de ennek fokát/esélyét tekintve óriási különbségek vannak a települési adottságok között. A lemaradók nem feltétlenül saját hibájuk miatt vannak kiszolgáltatott helyzetben, ők valóban csak állami segítésben bízhatnak.
  • hiába a polgármester minden igyekezete, ha segítő munkatársak nincsenek mellette pályázatok írása, fejlesztési célok megfogalmazása és azok megvalósítása elvégzésére, a köztisztviselőknek erre már nincs energiája.
  • a Nemzeti Vidékstratégia a falusi közösségek és a táj komplex egységét tartja a vidékfejlesztés célrendszerében, ám ennek gyakorlati megvalósulása elmarad az abban foglalt ütemezéstől és a várakozásoktól
  • az új uniós fejlesztési ciklus kormányzati célkitűzése a kisvállalkozások megerősítésére támogatható, de ezen források lehívásához alkalmassá kell tenni a helyi szereplőket, pl. megyei szintű mentorhálózattal
  • a feladatfinanszírozás szolgálja a biztonságos működést, de azt teljesen! Ezen felül kelljen csak fejlesztésre pályázni.
  • a közigazgatás nagy átalakításai megtörténtek(?), de finomhangolásra még szükség van – halljuk – ám a finomhangolást sosem a karmester végzi, legfeljebb a szólamvezető, még inkább maga a zenész. Az erősödő centralizáló törekvések szétzilálják emberek és közösségek kapcsolatrendszerét és talajvesztetté teszik a polgárt, aki másutt (külföldön) keres megélhetést.
  • a hitelkonszolidáció és annak utóhatásai, a karácsonyi „puha pénzek” osztása, az uniós források konkrét kivitelezőknek célzott pályáztatása, a nem csillapodó jogalkotási „vihar” lehetetlenné teszik a csak kiszámítható jogi és gazdasági környezetben megvalósítható távlatos tervezést, felőrlik azokat az erkölcsi normákat, amik századokon át jelentettek közösségformáló és megtartó erőt falun és városon egyaránt.
  • az államhatalom ereje (lehetőleg) mellett, de ha szükséges, ellenében az önkormányzatoknak erőt kell felmutatniuk, ami csakis az érdekképviseleti tevékenység eddigi hatékonyságának jelentős javításával érhető el – éppen az erős Állam, mint közösség érdekében.

 

Öttömös, 2016. február 4.                                     Magyar Faluszövetség

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu