MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Képviselők Képzése Program - TÖOSZ munkacsomagja

Képviselők Képzése Alsómocsoládon - Az Észak - Hegyháti Mikrotérségi Unió stratégiai képzése


2016. február 9-10-én Alsómocsoládon tartott tréninget a MANORKA projekt keretében Iványiné Szabó Andrea vezető tréner és Kovács Róbert tréner.

A tréning a Képviselők Képzése programon belül példaadó jelleggel került továbbfejlesztésre, hiszen a tréning résztvevőinek célja a belső integráció erősítése az Észak-Hegyháti Mikro-térségi Unió stratégiája mentén. A stratégia önkormányzatok elfogadása folyamatban van, így a konkrét cél a stratégia társadalmasítása, konkrét akciók meghatározása, az együttműködés további erősítése volt.

 

A tréning első napján a résztvevők kiindulásképpen képek közül választva határozták meg személyes szerepüket a térségben és kisebb csoportok olyan szerepeket azonosítottak be, amelyek a térség fejlődésének előmozdítása szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek.

Ezt követően négyfős csoportokban dolgoztak tovább. A térség stratégiai célja, illetve SWOT elemzése mentén gondolkodva a szakértők által egy éve meghatározott erősségeket, gyengeségeket, lehetőségeket és veszélyeket kellett áttekinteniük, úgy hogy csoportonként 2 elemet megváltoztattak benne. Kiegészítették azt, vagy kihúztak belőle. A bemutatók rendkívül érdekes vitákat hoztak a térség értékeiről, megvalósult és elmaradt tervekről, a jövőről.

A tréning ezen a nyomon folytatódott egy A0-as méretű közös térkép és kézbe kapott ikonok segítségével. A résztvevőknek a térkében ikonok segítségével kellett meghatározni fejlesztendő és létrehozandó funkciókat. A résztvevők kreativitását jellemezte, hogy már ezen a ponton külön jelet kaptak például az egyes kiemelt funkciók centrumai.

Ez a feladat felölelte a délelőtt fennmaradó és a délután nagyobb felét. Közben egy ebéd és a dominó day nevű mozgató törte meg a foglalkozást, pihenést is biztosítva, megtörve a folyamatos koncentrációt.

A nap záróeseményeként a résztvevők projekteket határoztak meg a térség számára.

A második nap jégtörővel kezdődött. Három csoportba szervezve IKSZT – önkormányzat épületében elrejtett, egy-egy szöveget kellett a csoportoknak megtalálniuk, és memorizálniuk, majd a teremben maradt társuknak átadniuk.

A mozgató után a résztvevők visszatértek a projektjavaslatokhoz, amelyeket kiegészítettek, majd szavaztak arról, hogy melyik 4 projekten dolgozzanak a nap hátralévő részben. Ezt követően a kiválasztott projektek részleteiben, szervezési, erőforrás, kommunikációs és monitoring szempontból kellett kidolgozniuk figyelembe véve azok illeszkedését a térség céljaiba. Az elkészült munkákat a csoportok megbeszélték és a térség vezetői nyilatkoztak arról, hogy melyik milyen feltételek mellett valósulhat meg.

Zárásképpen a résztvevők személyes felajánlásokat tettek a térség érdekében arról, hogy milyen módon tudnak, szándékoznak hozzájárulni a térség céljainak megvalósulásához.

 Trénereink véleménye:

Az elmúlt egy évben több tréning vettünk részt trénerként. Minden eset más, bár több közös elem is van. A tréningek résztvevői is nagyon különböző emberek. Ezen alkalommal egy olyan közösség számára szerveztünk tréninget, amely elkötelezett az együttműködésben, látja céljait. A trénerek feladata egyfajta mediáció, kohézió erősítés, az eredmények és a belső erő tudatosítása volt. A tréning hozzájárulhat ahhoz, hogy a térség és települései konkrét projektekkel tovább erősítsék az együttműködést, látványos, kézzelfogható eredményeket tudjanak felmutatni. 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu