« Vissza

Fekete Katalin nyerte el a pályázók közül az önkormányzati esélyegyenlőségi képzésünk vezetését. A sikerrel és nagyon jó eredményekkel záruló programról kérdeztük őt.

Interjú Fekete Katalin trénerrel

Alapadatok: amit szívesen megosztok magamról, eddigi szakmai múltamról:

Szakmai pályámon mindig nyitott voltam az újra, különösen a járatlan utak érdekeltek. Óvodapedagógusként kezdtem, és néhány év tapasztalata után válaszokat kerestem olyan szakmai kérdésekre, mint az iskolaéretlenség kezelése, az enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékosok nevelése nem speciális óvodában – így dolgoztam ki saját integrált nevelési módszeremet, amelynek lényege a felmerülő szükségletek és igények alapján történő fejlesztés. Bár időközben elhagytam a pályát, de azóta a felmerülő társadalmi problémákra keresem a válaszokat szervezetfejlesztőként, trénerként, kommunikációs, közművelődési szakemberként és közösségfejlesztőként - tudatosan dolgozva önkormányzati, gazdasági és civil szektorban egyaránt. Hiszem, hogy csak azok a kezdeményezések hoznak hosszú távon változást, amelyek az érintettek igényein alapulnak.

 Amire büszke vagyok eddigi tréneri munkám során:

Arra, hogy még nem volt két egyforma tréningem. Akkor sem, ha ugyanaz volt a téma, mert mindig az adott csoporttal együttműködésben formálódik a gyakorlati megvalósítás az együtt töltött időben, és születik meg a közös eredmény.

 Amiért a képzés vezetésére jelentkeztem:

Azért jelentkeztem erre a munkára, mert a legérzékenyebb pontomon talált el. Arról szól, ami számomra a legfontosabb: az egyenlő esélyekről, egymás tiszteletéről, egymás jogainak és érzékenységének tiszteletben tartásáról, ezek mindennapi gyakorlatba ültetésének módszereiről és lehetőségeiről.

 

Melyik volt a legjobban sikerült része a tréningnek érzései szerint?

Nehéz erre válaszolni, annyira egymásra épülő és koherens a tematika. Könnyebb talán úgy megközelítenem, hogy mi volt a legnagyobb hatással erre a csoportra (fenntartva, hogy ez minden csoportban más lehet). Úgy éreztem, legjobban az önismeretre, a kommunikációra – különösen az erőszakmentes módszertanra – és a helyzetfüggő vezetésre voltak nyitottak a csoport tagjai.

 Mi a véleménye a tréninganyagról?

Egymásra épülő, koherens, sokszínű, az esélyegyenlőség szinte minden aspektusát körüljáró, magas szakmai színvonalú, körültekintően felépített anyag.

 Mit gondol, lehet-e igazi változást generálni az egyenlőség terén egy helyi közösségben?

Feltétlenül. A legapróbb elmozdulás is eredmény, még akkor is, ha konkrét eredményekben nem manifesztálódik. Legkisebb változás az, ha ezentúl eszükbe jut a polgármestereknek ez a szempont, feladat a tervezés során. Ha be is vonják a tervezésbe az érintetteket, azt már nagy változásnak tartom, és bízom abban, hogy ez néhány helyen meg is történik majd.

 A tréning egyik hangsúlyos eleme volt a közösségi tervezés. Azon kevés magyar szakértők közé tartozik, akinek sikerrel végigvitt helyi projektek állnak a háta mögött. Ugyanakkor ezek a módszerek nem terjedtek el széles körben hazánkban egyelőre. (Túl sok érdektelenségbe fulladt közmeghallgatás jut róla eszünkbe még mindig.) Mi ennek az oka? Miért nem mernek belevágni a településvezetők, és mivel tudná őket biztatni?

Az ok nagyon összetett, megérne egy tanulmányt ez a kérdés. A lehetséges okok között az első helyen említeném a szerepértelmezést, az állampolgári ismeretekkel, tudatossággal összefüggésben. Itt a polgármester, a képviselő-testület, a hivatali dolgozók és a település lakóinak szerepértelmezési hiányosságaira gondolok. Még mindig (majd’ három évtizeddel a rendszerváltozás után) nem világos, hogy nem a polgármester a főnök, hanem a választók. Nem a polgármesternek és a képviselőknek kell mindent tudni, hanem az embereket kell megkérdezni, hogy mire van szükségük, mit hogyan gondolnak. Az ott élőknek kell felelősséget vállalni a településük jövőjéért, az emberek készek is erre. Hogy mégsem vonják be őket, annak a bizalmatlanság is oka, a félelem a támadásoktól, amely félelmet csak az tudná feloldani, ha a település vezetői képesek lennének facilitálni a csoportos összejöveteleket, vagy legalább megbízni valakit ezzel a feladattal. Több olyan települési szintű közösségi tervezésem is volt, amelyre a polgármester kért fel, és az emberek lelkesen vettek részt a folyamatban szinte minden településen. A civil szervezetek által kezdeményezettek nagy erőforrásokat mozgattak meg, de sokat ártott ezeknek, hogy a polgármesterek szinte kivétel nélkül nyíltan vagy burkoltan, de ellenálltak a hatalmukat féltve. A legtöbb eredményt azok a települések tudják felmutatni, ahol felismerték az együttműködés lehetőségét és a közös tervezés után felosztották a feladatokat (testület, civilek, közös). Ennek elterjedéséhez nem elég néhány szakember küzdelme, politikai akarat, tudatos demokráciaépítés, benne állampolgári ismeret- és készségfejlesztés kellene.

 Mi a véleménye, a norvég-magyar együttműködés hozott-e hozzáadott értéket a tréninghez?

Nagyon értékes volt a norvég szakértők közreműködése egyrészt azért, mert sok jó gyakorlatot mutattak be; másrészt azért, mert nagyon nyitottan és közvetlenül reagáltan a csoport igényeire. Sok olyan technikát hoztak, amelyeket ők alkalmaznak a mindennapi gyakorlatban, példákat, intézkedéseket mutatva, ami jelentős mértékben hozzájárult az esélyegyenlőségi intézkedések szükségességének megértéséhez, a szemléletváltáshoz. Értékes volt számomra az érdeklődésük a csoport iránt: nem csak hoztak, de megérteni, megismerni is szerették volna a kérdéseink hátterét, hogy adekvát válaszokat adhassanak.

 Hozott-e a képzés új megközelítést a szemléletmódjában? Mit?

Számomra új tapasztalat volt a tréning abból a szempontból, hogy egy képzettségben, tapasztalatban, életkorban, gondolkodásban, értékrendben ennyire különböző résztvevők zökkenőmentesen és fegyelmezetten tudnak együttműködni.

 Mit tanácsolna egy frissen megválasztott polgármesternek/jegyzőnek, mik a legfontosabb intelmek, tanácsok az esélyegyenlőséggel kapcsolatban?

Soha ne csináljon semmit az érintettek bevonása nélkül. Az érintettek nem csak a közvetlen célcsoport tagjai, hanem a környezetükben élők, velük foglalkozók is. Ne féljen megszólítani, meghívni őket, és kérjen fel szakembert a csoportos beszélgetés levezetésére, ha ő maga nem képzett ebben. A befektetett energia sokszorosan megtérül nem csak a tervezésben, közösségépítésben is.

« Vissza