MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Képviselők Képzése Program - TÖOSZ munkacsomagja

Képviselőképzés mesterfokon - a Mágocs-Alsómocsolád-Bikal-Mekényes mikrotérségben


2015. február 2-3-án  a tréning elején - az elvárások tisztázásánál - a négy település képviselői azt az igényt is megfogalmazták a két nappal kapcsolatban, hogy jó lenne a mikrotérség stratégiáján gondolkodni az egyéb programelemeken kívül. Így a második nap végére konkrét közös fejlesztési elképzelésekkel távozhattak a résztvevők.

A két napon ennek megfelelően átalakított modulokkal dolgoztak vezető trénerünkkel, Iványiné Szabó Andreával. Az első gyakorlatban a képviselő szerepét, küldetését nézték meg a demokratikus településvezetésben. Ezt követte a helyi szintű közös gondolkodás a mikrotérség közszolgáltatási stratégiáiról.

Az emelő c. mozgató stratégiai játékban megmutatkozott kiváló együttműködés végigkísérte a két napot. Igazi élmény volt, még a trénereknek is, az a példaértékű együttgondolkodás, összhang, ami kialakult a kistelepülések képviselői között. Az első nap végén használható projektötletek alakultak ki a csoportmunkának köszönhetően, amit másnap továbbvihető stratégiai tervekké formáltak a résztvevők.

A második nap délelőttjén a társadalmi részvétel szerepjáték nagy sikert aratott, a csoporttagok a gyakorlat után strukturált kérdések mentén vonták le a tapasztalatokat a kialakult dinamikáról, szerepekről. 

A programköltségvetés bemutatása után a saját projektötletek alapján már konkrét mutatószámokkal, felelősökkel ellátott stratégiai tervek születtek. A résztvevő polgármesterek kiemelték ezeknek a jelentőségét, s azt, hogy a továbbiakban szeretnének ezek mentén együttgondolkodni. A két nap páratlan együttműködési szándékkal, megvalósításra váró projektötletekkel, nagyon jó hangulatban zajlott. Köszönet a trénereknek a színvonalas munkáért, a résztvevőknek a kiváló vendéglátásért, a magas résztvevői jelenlétért.

Tekintse meg képgalériánkat a tréningről itt

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu